E N E R G E T I X
MÁGNES TERÁPIA & WELLNESS

MIÉRT FONTOS TÖBB VIZET INNI, FŐKÉNT MAGNETIZÁLT VIZET?

Az emberi szervezet 70 %-a víz és manapság bizonyított tény, hogy számos betegség a nem megfelelő mennyiségű víz fogyasztása miatt jött létre.

A sejtek falai kiszáradnak és lassítják a protein és az enzimek áthaladását, de úgyszintén a toxikus anyagokét is és így gyorsabban öregszünk.

A mágneses víz élő vizet jelent, a forrásvízhez hasonlót, amely a Föld mágnesességét tartalmazza, ellentétben a tartályokban illetve a csövekben álló vízzel, amely így elveszítette mágneses tulajdonságát.

A mágnes hatására a víz módosítja saját struktúráját.

Nagyobb molekula helyett hármas csoportot képez, amely a legkedvezőbb az élet állapotára. Változik a sűrűsége, viszkozitása, áthaladó képessége és PH értéke, valamint a felületi feszültsége, ami életfontosságú a metabolikus folyamat, a proteinek és enzimek feloldása során. A legjobb eredmény, a víz kétpólusú mágnesezésével érhető el, éspedig mágneses bottal néhány tizedmásodperc alatt.

 

A víz a legfontosabb része az egészséges életmódnak!


Ahhoz, hogy szervezetünk jól működjön, fontos hogy legalább 1,5-2 liter vizet fogyasszunk el naponta. Az ENERGETIX mágneses keverőpálcájának használatával Ön is gyorsan készíthet jó minőségű vizet. A keverőpálca 1600 gauss erősségű mágnest tartalmaz melyet ha egy pohár vízbe helyezünk, É/D polarizált, vagyis vegyes vizet készíthetünk. A mágnesezett vízből napi 1 literrel fogyasszunk el. Fogyasztása ébredés után, valamint étkezések előtt célszerű.

 

Magnetizált víz hatásai az emberi szervezetre:

-javítja az emésztést, tisztítja a vastagbelet
-jó közérzetet biztosít

-salak- és méreganyagok ürítése fokozódik
-erősíti az immunrendszert
-regenerálja a szöveteket
-csökkenti a koleszterinszintet

Hatásai növényekre:

-növeli a növény általános egészségét
-serkenti a növekedést
-betegségmegelőző

 

Asztali nézet